Home Véleménycikk 2021: A Khan-ok csatája
2021: A Khan-ok csatája
0

2021: A Khan-ok csatája

0

Sziasztok!

KWP vagyok, jövök ismét, a múltkori cikk ‘sikerén’ felbuzdulva, írok hát még egyet.

(Kilómétereket tudok pofázni, csak nézzétek meg ennek a cikknek a hosszát…)

A legutóbbi alkalommal eléggé WWE-fikázósra sikeredett a hangvétel… ez azért egy egyszeri alkalom volt. Nyilván nem arról fogok cikkeket írni állandóan, hogy a WWE milyen vacak, az AEW pedig milyen jó… egyrészt azért, mert nem szeretem ismételni magam, másrészt pedig mert hamar unalmassá válna a téma.

Ugyan a mai alkalommal is WWE és AEW lesz a téma, de jóval semlegesebb hangvétellel, mint a múltkor. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne a mai témánk is érdekes, sőt: rendkívül aktuális.

A cikk írásának ideje szeptember 8 szerda: ekkor épp pár nappal túl vagyunk az AEW All Out adáson, és napokra vagyunk a várva-várt(?) NXT reboottól. Soha ideálisabb pillanat egy komoly összehasonlításra, és néhány “miért” kezdetű kérdés megválaszolására.

Két Khan irányítja manapság a pankrációt: Az AEW részéről itt van nekünk Tony Khan, a szervezet vezetője és tulajdonosa. A WWE oldaláról pedig egy szintén új név, Nick Khan, aki kvázi a második ember lett a hierarchiában, közvetlenül Vince McMahon után.
Azt érdemes leszögezni, hogy a két Khan mindössze csak névrokon: nincs rá semmilyen fellelhető bizonyíték, hogy a névazonosságon kívül bármi közük lenne egymáshoz.

Na de hogyan jutottunk el idáig? Mi az oka annak, hogy egyik Khan fúrni akarja a másikat, és mi történik az NXT háza táján? Ezekre a kérdésekre próbálunk ma választ keresni, elég érdekes végkövetkeztetésekkel.

Nos!
Szokás szerint, ahhoz hogy a ma zajló eseményeket megértsük, ehhez egy kicsit visszább kell menni az időben, jöjjön egy kis érdekes történelem!

Az előzmények

Az AEW rövid történetét (és a kulcsszó itt a ‘rövid’, hiszen a WWE-hez képest valóban nagyon rövid az eddigi története) bizonyára mindenki ismeri. A WWE-nél viszont már árnyaltabb a helyzet.

A WWE (WWF) teljes története során egyetlen igazi kihívója akadt, ez pedig a mára már megszűnt WCW, vagyis World Championship Wrestling volt. A WCW kb 1997 és olyan 2000 között nem csak, hogy keményen megfingatta a WWE-t, de nem sok kellett ahhoz sem, hogy végleg kiüssék a nyeregből. Erről tonnányi dokumentumfilmet lehet találni akár a WWE Networkön is, szóval nem kezdenék most itt cikket írni olyasmiről, ami amúgy is köztudott.

A lényeg csak az, hogy olyan 1998 tájékán a WWE – amikor már kínosan vesztésre állt – kénytelen volt megrázni magát, és alkalmazkodni az új helyzethez: nem lehetett többé bárgyú, meseszerű karaktereket eladni, muszáj volt produkálni valamit, különben a konkurencia felzabálta volna őket elevenen. A WWE akkor kishíján tönkrement ebbe.
Vince McMahon ott és akkor egy dolgot megfogadott (és ezt olvasni lehetett a maga idejében): soha többet nem követi el azt a hibát, hogy nem veszi komolyan a konkurenciát.

Aztán 2001-ben a WCW becsődölt (és nem, nem a WWE nyírta ki, gyakorlatilag saját magát ette meg belülről, de erről is könyvek születtek, szóval most nem mennék bele ennél mélyebben), a WWE pedig ott maradt ismét konkurencia nélkül. Arról, hogy a WWE meddig számított még ‘jónak’ utána, erről megoszlanak a vélemények, nyilván ahány embert erről megkérdezünk, annyi választ fogunk kapni. Abban viszont mindannyian egyetértünk, hogy 2001-től a színvonal elkezdett szépen alábbhagyni. 2001-ben (a WCW 2001 március végén halt meg végleg) a WWE az áprilisi Wrestlemania 17-el nemhivatalosan ugyan, de be is fejezte az ‘Attitude’ korszakot – minő véletlen egybeesés, hogy a WWE nyíltan vállalta, hogy a ‘merész’ korszaka majdnem napra pontosan csak addig tartott, amíg a konkurencia létezett.

És bár a WWE még ezután is sokáig kifejezetten jó maradt (emlékezzünk csak pl. az Eric Bischoff nevével fémjezlett ‘ruthless agression’ korszakra, vagy amikor Ric Flair lett a sztori szerinti társtulajdonos), én erre már azt tudom mondani, hogy a bicikli is olyan, hogy ha abbahagyod a tekerését, az nem fog azonnal megállni, hanem a lendület még egy darabig viszi tovább. Gondolom értitek a hasonlatot.

Szépen lassan a WWE visszatért a kis ‘komfortzónájába’: ezt az elején még csak kevésbé lehetett érezni, majd egyre jobban, napjainkra pedig már egy kicsit túlságosan is: a nézhetetlenség határait súrolják a műsoraik. Egyszerűen nincs a WWE-nek konkurenciája, a pénz így is dől befelé, semmi ok a komolyabb erőfeszítésekre.

Ennek millió oka van: egyrészt a szervezet már nyíltan gyermek- és családbarát. Az egykori ‘nagyon durva’ és határokat feszegető vállalat áttranzicionálta magát egy angyalian jólelkű szervezetté, amely szorosan együttműködik a gyermekbarát szervezetekkel, mindenféle jó ügyért szolgáló alapítványokkal (Susan G. Komen-féle mellrák alapítvány, gyermekjóléti alapítványok, támogassuk a hátrányos helyzetű gyermekeket, sőt ugye a WWE pankrátorai rendszeresen ‘teljesítik’ egy-egy rákos kisgyermek kívánságát), ezeket rendre végignézhetjük a műsorokban is. Önmagában persze ezzel nincs semmi baj, sőt pont ellenkezőleg: ezek becsülendő, és tiszteletre méltó dolgok.

Nyilván nem kell persze azt feltételezni, hogy Vince McMahon személy szerint a szívén hordja a mellrákosok és a daganatos gyermekek sorsát: ez semmi másról nem szól, mint önmagunk népszerűsítéséről, és az elismeréssel járó extra támogatásokról és pénzekről. (Értsd: sokkal könnyebb szponzorokat találni egy olyan szervezet számára amely a megtestesült jóság szerepében tetszeleg, mint egy olyan cégnek, amelyet folyamatosan botrányok vesznek körül, mint a WWE-t az Attitude korszakban.)

A problémák eredetei

A baj(?) persze ebből is adja magát: ha már az emberek szívére próbálunk hatni, és úgy prezentáljuk a vállalatunkat, hogy az Értelmező Kéziszótárban a ‘jócselekmény’ szónál a WWE logója az illusztráció, ez nagyon erősen behatárolja azt, hogy a műsoromban (ami egyébként ugye a vállalatom fő csapásiránya) mit tehetek meg, és mit nem. Ugye rögtön hiteltelenné válna a jóságos adakozó, ‘szeressük egymást mindannyian’ mentalitású cég, ha a sok adakozás között a műsoraiban rendre minden arról szólna, hogy a szereplői mikor és mennyire gyűlölik egymást, hogyan verik egymást véresre, hogyan ömlik a szexuális túlkapás, és a köpködő agresszivitás a műsorból.
Szóval a WWE belement egy olyan ziccerbe, ami bár elismerésileg és pénzügyileg nagyon jó neki – de cserébe feláldozta a műsorainak a lelkét.

Aztán ott van a másik fő probléma: a szervezet vezetője, Vince McMahon. Vince McMahon érdemeit úgy gondolom nem érdemes vitatni: a nyolcvanas években kétség kívül olyasmit tett, amire senki más nem volt képes: a helyi kis kocsmatöltelékek szórakozásából világraszóló jelenséget csinált, bevezette a profi pankrációt a mainstream világába. 1998 tájékán pedig rengeteg világsztárt alkotott, és valami olyasmit adott a műsoraival a világnak, amilyenre úgyszintén sosem volt még példa.
Ezek mind-mind Vince McMahon érdemei, és ezeket az érdemeket úgy gondolom, soha senki el nem vitathatja tőle.

Csakhogy ennek már több, mint 20 éve.

Vince McMahon pedig máig is abban a hitben él, hogy ő ÉRT ehhez a szakmához. És mivel a saját szervezetén belül egyeduralkodó, továbbá egy elég határozott, hirtelen haragú főnök, így nagyon kevesen vannak azok, akik az ellenkezőjét mernék állítani neki. Vince McMahonnek van egy képe arról, hogy szerinte milyen a pankráció – és sajnos 73 évesen nem veszi észre, hogy az ő általa vízionált fogalom, és az ezzel kapcsolatos igények mára már hatalmasat változtak. És nincs senki, aki ezt meg merné próbálni elhitetni vele.

Egyetlen embernek volt meg a hatalma, és a merészsége ehhez, és neki is csak azért, mert egyrészt a szervezet top pankrátora, másrészt fontos pozíciót tölt be a szervezet adminisztrációs életében, harmadrészt pedig Vince lányának a férje: ez pedig Triple H.
Triple H volt az, aki valószínűleg látta, és most is látja, hogy a Vince által vezetett RAW és Smackdown műsorok milyen gyalázatos irányba haladnak, ezért megpróbált tenni valamit ellene. Rövidesen kiharcolta magának az új, development műsor, az NXT-nek a teljes irányítási jogát.
Triple H valahogy elérte azt, hogy megkapja ezt a ‘csontot’ Vince-től, az rábízta Triple H-re az NXT teljes irányítását, anélkül hogy belepofázott volna. Valószínűleg Vince jól elvolt a RAW és a Smackdown irányítgatásával, és talán az idejébe sem fért volna bele az NXT, sem a kedvébe. Nem tekintette az NXT-t olyan komoly műsornak, hogy igényt tartson saját kezébe venni azt.
Triple H tehát – hosszas belharcok után – szabad kezet kapott.

A különbséget gondolom nem kell ecseteljem senkinek: az NXT színvonala, hangulata, és atmoszférája olyan volt, mintha nem is WWE műsort láttunk volna. Nem is ecsetelem az előnyeit tovább, valószínűleg akik ezt a cikket olvassák, azok maguk is fel tudnák sorolni a műsor előnyeit egy RAW vagy Smackdownhoz képest. Vince nem erőltette rá erre a műsorra is a saját, végtelenül rossz ideológiáját, amivel a két főműsort lassan egy évtizede mérgezi. A dolog egy hosszú ideig működött, és hosszú ideig JÓL működött.

Aztán valami megváltozott: megjelent az All Elite. Nem csak, hogy megjelent, de jött a hír: szerda esténként 2 órás élő főműsoridőt kap a TNT-n. (Nem mellesleg a TNT az a tévécsatorna, amelyen a WCW is ment 20 évvel ezelőtt.)

Szóval. Ha bármilyen WWE-s interjút olvasunk akár Vince-el, akár Triple H-el, akár bármelyik aktív pankrátorával, és ott szóba kerül az AEW, a hivatalos lekommunikált álláspont mindig az, hogy “nem tekintjük őket konkurenciának, azt se nagyon tudjuk, hogy léteznek.”. Ez olvasható mindenhol, igaz?

Namost ehhez képest, abban a pillanatban, amikor McMahon megneszelte, hogy az AEW-nek heti adásai lesznek szerdánként, AZONNAL rácsapott az asztalra, és a kizárólag a Networkön futó NXT-t átrakatta az USA Networkre, kitolta 2 órásra, és – mit ad ég – pont abba a slotba tette, ahová az AEW került. Természetesen ez csak a véletlen műve, hiszen a WWE egy csöppet sem tart az AEW-től, én meg egy harang vagyok… 🙂

És itt kezdődtek a problémák, amelyek elvezettek a mai szituációhoz. Mik is voltak ezek?

Az elején, ezzel a lépéssel mindenki nyert. Az NXT rajongók nyerték a legtöbbet, hiszen kedvenc műsoruk ezentúl 2 órásra bővült, felcsavarták a hangulatot még jobban, és az egész műsornak sokkal nagyobb jelentősége lett. Eddig jó.
Ha így is maradt volna minden, talán még most is jó volna.

Csakhogy nem így történt. Az NXT bizony keményen alul maradt az AEW-vel szemben, nézettségileg. Volt ugyan pár alkalom, amikor a nézettségi harcot az NXT nyerte, de alapvetően az AEW-nél volt majdnem minden szerdán a győzelem, és a távolság a kettő között egyre csak nőtt.
(Most természetesen bele lehetne menni abba, hogy az AEW-nek a Dynamite a fő műsora, míg a WWE-nél az NXT csak egy harmadrangúnak tartott adás, és aki ezzel érvel, igaza is volna. De most nem ez a lényeg.)
Hanem az a lényeg, hogy Vince McMahon bizony VESZTETT.

Vince McMahon, aki vesztett

Vince McMahon bizonyos szempontból nagyon hasonlít egy politikusra: van egy tulajdonság, amiben Vince McMahon és a legtöbb politikus vastagon osztoznak: mindkettő pszichopata módon nyerni akar, és a legkisebb vereséget is óriási személyes kudarcnak ítéli meg. NEM TUD veszteni!

Márpedig Vince McMahon itt vesztett egy nagyot. Látványosan.
Visszavonulót fújt, átrakatta az NXT-t szerdáról kedd estére (tudom, tudom, a hivatalos WWE kommunikáció szerint ennek semmi köze a nézettségi adatokhoz, dehát én még mindig egy harang vagyok), és elkönyvelte, hogy ezt bizony elvesztette.
De le merem fogadni, hogy Vince McMahonnek utána NAPOKIG álmatlan éjszakái voltak. Mi az, hogy valami nem úgy alakult, ahogy ő eltervezte? Mi az, hogy egy frissen alakult szervezet hülyét csinál ŐBELŐLE? Mi az, hogy nem az ő szervezete nyer meg valamit? Ez soha többet nem ismétlődhet meg, itt változásokra van szükség, és meg is fogja keresni a felelősöket érte!!!

Hát megkereste.

Ettől a pillanattól kezdve Vince McMahon úgy tekintett az NXT-re, mint a véres rongyra. Lám, az ő általa irányított RAW és Smackdown műsorok hozzák a formájukat, Triple H formulája pedig nem működött, az általa kezelt műsor VESZTETT! Ez soha többet nem fordulhat elő, nézzük hát, hogyan lehetne ezen változtatni!

Pedig Triple H és Vince McMahon között a szakmai viszony eddig sem volt felhőtlen. Hogy személyesen milyen viszonyt ápolnak egymással, ezt megmondani nem tudom, de az biztos, hogy szakmailag nem egyszer egymásnak estek már. Erről sehol sincs hír semmilyen híroldalon, ne is keressétek, de logikusan végiggondolva, nem nehéz ezt belátni.
Hány és hány olyan esetet tudtok mondani kedves Olvasók, amikor az NXT-ből felhoztak egy pankrátort a főműsorokra, ám amit ott láttatok tőle, az már csak egy végtelenül gagyi, hideg vízzel leöntött verziója volt annak, amit az NXT-ben produkált?
Igazából, szerintem CSAK ilyen példákat tudtok mondani.
Triple H kinevelte az adott pankrátort, készített neki egy jól bejáratott és népszerű imidzset, saját egyedi stílusjegyekkel… majd amikor felhívták a pankrátort a fő rosterbe, az egész imidzs megszűnt létezni. Odáig jutottunk, hogy a rajongók egy idő után már nem örültek annak, ha valamely kedvencük megjelent a RAW vagy Smackdownon, hanem épp ellenkezőleg: egy átoknak kezdték tekinteni a szólítást, hiszen a fő rosteren az eddig megszokott dolgok nagyon erősen kiherélt verzióit kapták csak. Ez történt, valahányszor Vince ‘átvette’ az irányítást Triple H-től, és a saját vízióját ráhúzta Triple H eddigi munkájára. Tönkretette azt!
El tudom képzelni, hogy Triple H odahaza a párnát harapdálta őrjöngésében, amikor látta Karrion Kross bevonulását a RAW-n, amiből hiányzott minden, ami ezidáig szerethető volt benne.
Ez alapján azt gondolom, hogy Triple H és Vince McMahon igen sokat csatázhattak, csatáznak a háttérben szakmailag – még akkor is, ha ez sosem jut el a publikumig. Azt is el tudom képzelni, hogy Vince – aki nagyon rosszul tűri, ha ellent mondanak neki – emiatt már messze nem kedveli annyira Triple H-et, mint egykoron tette.
Elvégre kevés ember hajlandó szó nélkül eltűrni, hogy a vén szenilis apósa hétről hétre folyamatosan tönkreteszi a munkáját.

Mielőtt tovább folytatjuk Vince agyának feltételezett bejárását, egy rövid időre tekintsük másfelé: Covid.
Az elmúlt pénzügyi év kétségtelenül vacakabb volt mindenkinek a világon a vírushelyzet miatt – nincs ez másképp a WWE-nél sem. A house-showk beszüntetése, az élő közönség elmaradása a gálákon, mind-mind komoly bevételkiesést okozott a WWE-n belül. És bár ennek az okai nyilván mindannyiunk számára érthetőek, a tőzsdén lévő cégekre rossz színt vet, ha egy aktuális éves beszámoló jelentősen gyengébb az előző évinél. Ezt a WWE irányítói is jól tudják.

Vince McMahon tehát úgy döntött, két legyet üt egy csapásra! Először is eltávolította a két jobbkezét a cégtől, George Barrios-t és Michelle Wilson-t, gyakorlatilag ők ketten vitték el a balhét, amit a WWE részvényesei a cégre zúdítottak a rosszabbul zárt pénzügyi év miatt.
Felvett a helyükre egy új szakembert, ő lett Nick Khan. Nick Khan személye nem ismeretlen az amerikai sportvállalatok körében: korábban több nagyvállalatnál segített komoly szerződéseket összehozni, és belső tanácsadóként egy rakás pénzt tudott kreálni máshol. Pl kevesen tudják, hogy az, hogy a WWE Network Amerikában át tudott költözni a Peacockra (egy millárd(!) dolláros szerződés keretei közt) ez jórészben Nick Khan közbenjárásának köszönhető. És bár a rajongók utálták az átköltözést, az üzlet mind a WWE-nek, mind az NBC-nek nagyon jövedelmezőnek tűnik. Kétség sem férhet tehát ahhoz, hogy Nick Khan egy nagyon jó pénzügyi szakember.

A pankrációhoz viszont nem sokat ért.

Nick Khan kielemezte a WWE jelenlegi helyzetét, és szigorúan pénzügyi szemszögből nézve megállapította azt, hogy hol lehetne lefaragni a költségekből. Khan szerint jóval több pankrátor van itt, mint amennyi ténylegesen pénzt hoz a konyhára, így akár itt is lehetne kezdeni a költségcsökkentést. Különösen igaz ez a mondat az NXT világára, ahol egy rakás pénzbe kerül a sok-sok pankrátor, de igazából olyan fene nagy hasznot nem hoznak a vállalatnak.

Hát több se kellett Vince McMahonnek! Egyrészt elege van Triple H beszólogatásaiból és a vele való csatározásokból, másrészt rühelli azt az NXT-t, ami nem volt képes megnyerni a harcot az AEW ellen, harmadrészt a legfőbb bizalmasa és pénzügyi tanácsadója is azt nyilatkozza, hogy az NXT-n változtatni KELL!
Ha pedig már minden jel ugyanabba az irányba mutat, üssünk ne is két, de rögtön HÁROM legyet egy csapásra!

  1. Közölte, hogy az NXT-vel kapcsolatos irányítást ezentúl átveszi Triple H-től, és saját magának valamint Nick Khannak adja. Ezzel megfosztotta Triple H-et a hatalmától, afféle erős fricskaként, hogy érezze a célzást. Kirúgni nem fogja őt, mert hát mégiscsak a lányának a férje, de azért jól alá vág, csak hogy legyen tisztában azzal, hányadán állunk egymással.
  2. Közölte, hogy az NXT-nek komoly megújulásra van szüksége, és meg is fogjuk újítani azt. Ez megint részben Triple H-nek a fricska, de részben azon meggyőződésének is szól, hogy Ő (és CSAK Ő, Vince McMahon) tudja, hogy mi kell a jó pankrációs műsorhoz. Véget ér ez a kísérleti ámokfutás, és végre az NXT is be fog állni a WWE műsorainak méltó sorába, mostantól Vince McMahon fogja felügyelni azt is, így az is ugyanolyan “jó” lesz, mint a másik két műsor. Különben is, egy kezdő szervezet elverte nézettségben. PUSZTULJON hát innen!
  3. Szintén a fentiek kapcsán, kirúgjuk a roster felét (ahogy Nick Khan javasolta), ez egyrészt sokat segít majd a pénzügyi beszámolóinkon, másrészt egybevág az előző két pont céljaival.

Meg is van hát a döntés.

Ez történik tehát az NXT-vel éppen: Vince McMahon ‘szabványra’ alakítja, jövő kedd éjszaka megtekinthetjük az új, Vince McMahon-approved NXT műsort… amitől a hardcore rajongók már most félnek.

Persze a kirúgások sora itt nem állt meg: mivel Nick Khan az üzleti élethez nagyon ért, a pankrációhoz már jóval kevésbé, így nem jelentett számára problémát olyan közönségkedvencek kirúgása sem, mint pl. Bray Wyatt. Khan nyíltan közölte a WWE rosterrel, hogy jelenleg senki és semmi sincs biztonságban, ennek kapcsán pedig egy olyan kirúgási hullámot láthattunk idén a WWE-ben, amilyenre talán még sosem volt példa.

Braun Strowman, Mickie James, Aleister Black, Bray Wyatt… ezek csak a nagyobb nevek. Most ízlés kérdése persze, hogy ki mit gondol ezekről a pankrátorokról, de abban talán mindannyian egyetértünk, hogy ezek azért erős nevek voltak a WWE-nél, mindannyian tudnánk kevésbé ‘értékes’ neveket mondani, ha már mindenáron ki kell rúgni pár embert.

Sokáig a rajongók abban a hitben éltek, hogy ha Vince McMahon egyszer majd otthagyja a vezetői széket, Triple H lehet az, aki átveszi a helyét. Nos úgy tűnik, ez a terv ez meg lett vétózva. Vince McMahon gondoskodott róla, hogy szervezete a távozása után is pont olyan fos maradjon majd, mint eddig.

Pedig…

Pedig az időzítés nem is lehetne ennél szerencsétlenebb. A konkurencia, az AEW itt van a szomszédban, és hétről hétre nő. Gyakorlatilag nem kellett sok logika kitalálni azt, hogy az AEW kapva-kap az alkalmakon: a kirúgott WWE-s emberkéket már le is szerződteti magához, ahol ráadásul valószínűleg jóval több alkalmuk lesz majd kibontakozni, mint odaát tehették.
Ebből kezdem egyre jobban elhinni azt, hogy bizony, Vince McMahon egyre hülyébb. Egyre szenilisebb. Világos, hogy pénzügyi szempontból rövidtávon gyümölcsöző egy rakás pankrátor kirúgása. Üzletileg ez bizonyára jó döntés. Rövid távon.

Csak mintha arról a tényről elfeledkeznének, hogy épp gigantikus tempóban erősödik egy konkurencia, ami kíméletlenül kihasználja a WWE ezen döntéseit, a saját erősítésére.
Nyilván azt nem hiszem el, hogy a WWE ne tekintené az AEW-t konkurenciának. (NXT csatasorba állítása, AEW táblák helyszíni elkobzása, Becky Lynch és Brock Lesnar erőltetett visszahozása válaszképp CM Punkra, én pedig még mindig egy harang vagyok, bimm-bamm….).
Az viszont sehogy se fér a fejembe, hogy miért hoz a szervezet olyan döntéseket, amelyekkel kifejezetten a konkurencia malmára hajtják a vizet. Gyakorlatilag önként átadtak egy nagy adagot a legjobb embereikből az AEW-nek, és ha még az NXT-t is nézhetetlenre varázsolják jövőhéten, hát nem nehéz kitalálni, hogy az egykori NXT-nézők hová fognak tovább kapcsolni, főleg hogy az elmúlt vasárnap az AEW All Outban egy olyan erős és emlékezetes PPV-t láthattunk, amelyre talán évek óta nem volt példa, nem beszélve Ruby Riott, Daniel Bryan, Adam Cole, és CM Punk debütálásáról, és valószínűleg jön Bray Wyatt is, mihelyst lejár a no-compete 90 napos időszaka október végén.

Ugye senki sem hiszi el, hogy a WWE nem csak hogy nem törődik az AEW-vel, de olyannyira semmibe veszi, hogy még az is belefér neki, hogy a legjobb embereit átadja nekik? Erről nyilván nincs szó. Ezt a süket marketingdumát, hogy a WWE nem tekinti konkurenciának az AEW-t, csak a legbutább emberek hiszik el.

De ha nem erről van szó, akkor miről? Miért hoz a WWE olyan döntéseket folyamatosan, melyeknek látszólag egyetlen célja van, a konkurencia erősítése? Egy olyan konkurenciáé, amely amúgy is szédületes iramban erősödik.
Belső munkáról volna szó? Ez talán kicsit erős feltételezés.

Emlékeztetnék mindenkit a cikk első részében olvasható Vince McMahon fogadalomra: 1998-ban Vince McMahon megfogadta, hogy soha többet nem követi el azt a hibát, hogy nem veszi elég komolyan a konkurenciát. Azóta eltelt 25 év. Vajon Vince még mindig emlékszik erre a fogadalomra? És mi a helyzet Nick Khannal? Neki volt valaha ehhez hasonló fogadalma az életben? Mert ha nem, talán ideje volna megtenni. Mielőtt ISMÉT túl késő lesz.

Chris Jericho a napokban nyilatkozta, hogy teljesen bizonyos abban, hogy rövidesen eljön a nap, amikor a Dynamite megveri nézettségben a RAW-t. Látván a fejleményeket, magam is napról napra egyre jobban egyetértek vele ebben.

És ehhez talán nem is kell az AEW. Ahogy a jelenlegi helyzet fest, a WWE épp belülről tönkreteszi önmagát. Mert Vince McMahon egy 73 éves, egyre szenilisebb vénember, akinek abszolút gőze sincs, hogy 2021-ben egy pankrációrajongónak mire van szüksége.

Kíváncsi leszek, képes lesz-e még időben észbe kapni, vagy megint már csak akkor, amikor ismét késő lesz. Az idő pedig vészesen fogy.

Mindenesetre a most következő kedden egy vadonatúj NXT érkezik, egy olyan adás, amelyet ismét Vince McMahon fog irányítani, aki minden erejével azon lesz, hogy a RAW és Smackdown struktúrájához alakítsa azt. Az új logót itt jobbra láthatjátok… és ahogy az internetes mém, Szalacsi Sándor annak idején megmondta: “Kérem kapcsojjaki, egyebet hozzátenni nem tudok.”

Nick Khannak pedig érdemes volna tanulnia valamit a wrestling világáról, mert ha így folytatja a döntéseivel, hamarosan kap egy olyan leckét a pankrációs világtól, ami egyetlen jövőbeli önéletrajzában sem fog jól mutatni.

Köszönöm a figyelmet, kellemes napot kívánok mindenkinek! 🙂